Üzemeltető: Blogger.

Love of Shame (BaekYeol, ChenHun) || 2. fejezet

by - 18:21





2.



 Az egész szarság, szeptember első napján kezdődött, amikor beléptem az egyetemem főkapuján, az egyik előadótermet keresgélve. Sajnálatos módon, végtelenül balfasz voltam az ilyenekben, ismeretlen helyen akármikor el tudtam volna tévedni. Ha visszamehetnék az időben, biztosan segítséget kérek valakitől, aki a közelben van… Oh, bárcsak ezt tettem volna!
 Viszonylag sokáig kóboroltam a folyosókon, míg végül megtaláltam a helyiséget, ahol az előadásom már nagyban tartott. Be szerettem volna ülni arra a negyed órára, ami még megmaradt belőle (igen, rohadt hosszú ideig bolyongtam), de feleslegesnek tartottam, és helyette inkább a büfébe vettem az irányt. Jellemző volt, az életem felében azt sem tudtam, hol vagyok, viszont a kajáldákat egy pillanat alatt megjegyeztem.
 Be is mentem az ételekkel teli helyiségbe, ahol először is kértem magamnak egy kávét és némi élelmet – mert ha már büfében voltunk, tankoljunk fel a napra – majd letettem a formás kis seggemet egy székre, ahonnét következhetett a második lépés, amelyben totális ledöbbentem.
- Oh, baszki! – suttogtam magam előtt, ahogy a rám hosszasan meredő fiút vizslattam, akit gimi óta egyetlen egyszer sem láttam.
- Baekhyun? – ráncolta össze kissé szemöldökét, miközben oldalra döntött fejjel, alaposan szemügyre vette arcomat.
- Szia JoonMyun – intettem zavaromban legjobb barátom exének, akivel annyi kedvem sem volt beszélgetni, mint egyesével szedegetni a hónaljszőrömet. De, nem igazán vette le a szenvedő grimaszainak jelentését, mivel nem sokkal ezután, odaült hozzám, s bájcsevelybe kezdett.
- Régen láttalak – billentette jobbra fejét, kedves mosollyal ajkain.
- Hát igen, lassan három éve, nem? – Szar voltam matekból, és szorult helyzetben, nem tudtam értelmesen gondolkodni. Na, nem mintha máskor ment volna.
- Tizenegyedikben találkoztunk – kuncogott –, amikor még Jongdaevel jártam. Emlékszel arra az időszakra?
- Azt nehezen lehetne elfelejteni – mosolyogtam erőltetetten, kissé talán cinikusan is. – Figyelj JoonMyun, számomra eléggé kínos a legjobb barátom exével társalogni úgy, hogy tudom, anno egy bizonyos harmadik személy miatt szakítottatok, szóval nézd el nekem, ha akaratlanul vagyok tapló, vagy teszek köcsög megjegyzéseket. – Sosem volt mély és bensőséges kapcsolatom a sráccal, így egyszerűen közöltem vele a száraz és ropogós tényeket. Szerettem volna, ha legalább egy minimálisan elhiszi, hogy ezt nem csupán a remek humorom szülte, de nem úgy tűnt, mintha JoonMyun vette volna a lapot.
- Ejha, te aztán nem köntörfalazol – nevetett jóízűen –, de nem kell emiatt aggódnod.
- Én totál nyugodt vagyok, nem aggódom semmiért – vontam vállat. – Viszont az tényleg érdekelne, pontosan hogy volt köztetek ez a szakítós dolog?
- Megismertem valaki mást, ez azért nem atomfizika – vágott egy grimaszt. – Mindketten megfelelően tudtuk kezelni a helyzetet, és feltételezem, Jongdae nem bőgi miattam minden éjszaka álomba magát, ugye?
- Hát nem éppen – ráztam meg fejemet, különös pofát vágva. – Ami azt illeti, nagyon is jól van… sőt, kifejezetten jól, ha mondhatom ezt.
- Igazán? – húzta fel szemöldökét, felcsillant szemekkel.
- Igen – bólintottam határozottan. – Nem sokkal a szakításotok után összejött egy hipster gyerekkel, azóta is együtt vannak. Négyesben élünk nem messze innen…
- Négyesben?
- Ja, Jongdae, a pasija meg én és a barátom – összegeztem a kis csapatunkat, mint valami beteg gruppent.
- Jól lehet nálatok – tett egy különös megjegyzést, majd órájára pillantott, s lendületesen felállt helyéről. – Na, nekem mennem kell, mert nemsokára kezdődik az órám. Jó volt látni Baek!
- Téged is! – viszonoztam reflexből a szavakat.
- Add át üdvözletemet Jongdaenek! – szólt még oda hozzám, majd hátra sem fordulva, kiment a büféből, totál egyedül hagyva a gondolataimmal.
 Már aznap éreztem, hogy valami nem lesz rendben, ha én erről mesélek Jongdaenek. Illetve, ezt így konkrétan nem tudtam, viszont élt bennem egy olyan megérzés, hogy talán ezt mégsem kellene… De Baekhyun nem hazudtolta meg magát, és segghúzogatás nélkül ment haza este, kurva jól kedvvel, akár egy beszívott mókus.
 A nappaliban csupán az egész nap – oké, azért nem kellett volna túloznom – emlegetett szamár ücsörgött, valami idióta könyvet olvasva, totál egymagában. Csendesen mögé lopóztam, majd ledobtam táskámat, ezzel akkor ugrást kicsalva a srácból, amin muszáj volt hangosan felröhögnöm.
- Baszd meg Baek, a frászt hozod rám! – kapott mellkasához, hátrafordulva, készülve még jobban lebaszni folyamatosan vigyorgó fejemet. – Miért nem szórakozol a pasiddal?
- Nem tudom, hol van – rántottam vállat, ahogy leültem melléje. – De nem is érdekel; felnőtt férfi, azt csinál, amit akar.
- Meglepő, hogy ennyire megbízol benne.
- Miért, te nem bízol Sehunban?
- Dehogynem bízom – kérte ki magának rögtön. – Csak hát na… tudod milyen vagyok. Ami az enyém, azaz enyém, és szeretem rajta tartani a szememet.
- Ja, és egy kicsit sem vagy féltékeny típus – ráztam tincseimet, gúnyosan.
- Kapd be, egy ilyen srácot érdemes megtartani!
- Nem ezt mondtam! – emeltem fel kezemet, védekezésképpen. – De azért nem kellene ellenőrizned minden lépését!
- Ki beszélt itt minden lépésről? Nem tettem nyomkövetőt a seggébe!
- Még – emeltem fel ujjamat, sokat sejtetően a fiúra meredve, aki egy szemforgatással lerendezte eme gondolatmenetemet.
- Hülye vagy – pufogott. – Amúgy inni ment az egyetemi haverjaival.
- Ilyen hamar összespannolt másokkal? – csodálkoztam, mert én kurva kevés diákot ismertem az egyetememről, és nem csak azért, mert egy antiszociális nyomorék voltam, aki képes lett volna egész nap a büfében mereszteni a picsáját.
- Tudod milyen, eléggé szociális alkat – rántott vállat. – Amúgy még régebben találkozott valami Yifan nevezetű csávóval, vele meg eléggé jóban lettek. Nagyobb volt az öröm, mikor kiderült, hogy évfolyamtársak lesznek; látnod kellett volna Sehun lelkes fejét.
- Hidd el, el tudom képzelni – nevettem magamban, ahogy vizualizálni kezdtem a szőkefürtös srác izgatott kislány arcát, miközben fangörcsöl. Oh, bárcsak ott lettem volna…
- Mellesleg, milyen volt az első napod az egyetemen? – kérdezte legjobb barátom, miután elpakolta az asztalról a könyvét, amit alig pár perccel előtte, nagyban bújt.
- Sikeres! Nagyon menőn elkéstem az első órámról, helyette pedig a büfében meresztettem a seggemet, és összefutottam egy közös ismerősünkkel.
- Mármint nekünk közös ismerősünk? – mutatott magunkra.
- Miért, szerinted a kurva gyümölcstállal beszélgetek éppen?
- Jól van, ne kezdj el hisztizni, csak mondjad – legyintett, kisebb „kiakadásomat” ignorálva.
- Mindegy – forgattam meg szemeimet, miközben fejcsóválva elvonultam onnan, készülve a fürdőbe zuhanni, ahol örömmel szerettem volna belefulladni néhány habfürdőbe. – Mellesleg JoonMyun üdvözöl! – kiáltottam még utána, s a hirtelen megállt motoszkálásból rájöttem, hogy Jongdaenek valószínűleg megállt a szíve.
- JoonMyun? Kim JoonMyun? Az a JoonMyun? – sorolta kérdéseit, teljesen izgalomba jőve.
- Hány JoonMyunról tudsz, akiket mindketten ismerünk? – hitetlenkedtem. – Azért ez nem egy gyakori név.
- De hol találkoztál vele?
- A büfébe – mondtam egyszerűen. – Gondolom nem volt órája. Mondjuk, nem tudtam, hogy egy helyre járunk, de hát… minden nap tanul valami újat az ember.
- Az biztos – értette egyet velem a fiú. – És sokáig beszélgettetek?
- Nem igazán. Váltottunk körülbelül tizenöt mondatot, és ebben benne volt az üdvözlésed is. Nem volt nagy sztorizgatás.
 És itt volt az a pont, ahol inkább bevonultam a fürdőbe, mert túlságosan fáradt voltam még részletekkel traktálni a lakótársamat, akinek az utóbbi két napban, ez volt az egyetlen érdekes mozzanata az életében. Bár, így visszaemlékezve Jongdae arcára, lehet egyáltalán meg sem kellett volna említenem JoonMyun nevét. Találkoznom sem kellett volna vele… Kurvára be kellett volna tolnom a picsámat arra a tizenöt percre. Milyen kár, hogy nem tettem…
 Néhány órával később, befeküdtem Chanyeol mellé a közös franciaágyunkba, kissé gondterhelt arccal, amit drága egyetlen Yodám, természetesen akkor is észrevett, mikor épp valami másra figyelt.
- Minden oké veled? – vette le szemüvegét, kicsit közelebb húzva engem testéhez, karjaival nyugtatóan karolva át derekamat. – Olyan feszültnek tűnsz.
- Jól vagyok – rántottam vállat –, csak ma találkoztam Jongdae exével, és kissé kínos volt köztünk a beszélgetés.
- Elhiszem – vágott egy különös arcot, majd vigasztalóan nyakamba puszilt. – Kínos lenne, ha találkoznom kellene Daehyunnal, azok után, hogy veled összejöttem.
- Oké, de ez a helyzet más, mint a miénk – forgattam meg enyhén szemeimet. – Neked tetszettem, nekem tetszett Daehyun, ti jártatok s végül mi lettünk egy pár. Dae esete különböző; azért szakítottak, mert JoonMyun talált valaki mást.
- Na ez így rábaszás – húzta el száját az elálló fülű fiú, őszinte sajnálatot kezdve táplálni legjobb barátom iránt. – És van a gyereknek jelenleg valakije?
- Nincs – ráztam meg fejemet. – Egyedül van, mint a kisujjam.
- Akkor ez mégsem akkora rábaszás, elvégre Jongdaenek ott van Sehun, meg mi ketten, ennek a srácnak meg senki.
- Ez is egy nézőpont, és igazából igazad is van, viszont, amikor megemlítettem Daenek a találkozást…
- Te szóltál neki róla?! – akadt fenn párom egy percre, mondatával félbeszakítva engem a beszédben.
- Igen – feleltem, mintha ennek egyértelműnek kellett volna lennie. Azt a lesajnáló, fájdalmas arcot, ami a mellettem fekvő férfi levágott, le kellett volna fotóznom, és egy kereted adva a képnek, kirakni a nappali falára.
- Baek, hogy lehetsz ennyire ostoba?
- Parancsolsz? – húztam fel szemöldökömet, a lehető legprovokatívabb, leg-hülyepicsásabb grimaszaimat véve elő. – Azért ne felejtsed már el, hogy kinek a lába közé mászol be esténként.
- Jól van, nem úgy értettem – kért elnézést nevetve, miközben csókot lopott. – De az ilyenekről nem szokás beszélni. Felébreszthet olyan érzéseket, amiket nem kellene.
- Ettől nem félek – vontam meg vállaimat, már ennyiből leszűrve, Yeol mire is akart kilyukadni. – Ismerem a legjobb barátomat, nem véletlenül hívom így. Fülig bele van szerelmesedve Sehunba, és nincs semmi, ami elválaszthatná őket egymástól. Ebben ezer százalékban biztos vagyok.
- Akkor miért voltál ideges?
 Ez egy baromi jó kérdés volt. Chanyeol valahogy mindig rátapintott a lényegre, amire valahogy, sosem voltam képes egyenes, és határozott választ adni. Így volt ez akkor is; csak feküdtem mellette az ágyban, azon agyalva, mi miatt éreztem kellemetlenül magam. Bíztam Daeben, tudtam, hogy semmi olyasmiről nem volt szó, amit Yeol feltételezett… akkor meg miért aggódtam?
- Magam sem tudom.


 Az elkövetkezendő két hónap, maga volt a megtestesült rémálom-gyár. Totális agyfaszmerevedést kaptam az idióta professzoraimtól, akikről egy idő után már azt mertem feltételezni, hogy neten vették a diplomájukat. Komolyan, mind sík hülye volt, már én éreztem kínosan magam egy-egy megnyilvánulásuk miatt… De még nem is ez volt a legrémesebb.
 Valahogy ez az egyetemi élet nagyon nem feküdt nekem. A probléma forrását nem tudtam volna megnevezni, egyszerűen szarul éreztem magam az intézményben, ahova nap mint nap jártam. Zavartak a csoporttársaim, kirázott a hideg a tanáraimtól, és nem éreztem kihívásnak a zh-kat. Lehet, én voltam egy kibaszott robot, de tényleg nem adott túl sok pozitívumot az egyetem.
 Kivéve talán Kim Jongin-t.
 Valamelyik előadáson ismertem meg a srácot, amikor igazán kedvesen, beszólt az egyik professzornak, de úgy, hogy szegény krapek meg sem bírt szólalni utána, nekem pedig nem sikerült visszafojtanom a nevetésemet. Természetesen mindkettőnket kikúrtak onnan, de totál megérte; röhögtem egy jót, és megismertem Jongint.
 Ritka értelmes egy gyerek volt, ezt meg kellett hagyni; sajátos gondolkodása magával ragadott, hideg és kissé tapintatlan stílusa ellenére. Olyan Zabhegyező feelingje volt a srácnak, de neki kifejezetten jól állt. (Ezt azért mondom, mert rühellem azt a könyvet). A kreolos bőrű gyereket nagyon kedveltem, amellett, hogy még nem ismertem valami jól.
- Nincs kedved ma meginni velem egy kávét? – kérdezte hirtelen, bármiféle köntörfalazást mellőzve, mikor mentünk kifele az objektumból, hátunk mögött hagyva, egy igazán pocséknak nevezhető napot.
- Mármint nekem… veled? – kérdeztem vissza, meg akarva bizonyosodni arról, jól hallottam-e.
- Hát, tudtommal hozzád beszélek – mondta hanyagul. – És remélem, hogy nincs több személyiséged, meg semmi.
- Hidd el, nincsen.
- Akkor? – húzta fel szemöldökét, valószínűleg nem valami kedves visszakérdezésemre utalva.
- Csak meglepődtem – feleltem őszintén, elvégre Jongin az a személy volt, akinek tényleg bármit mondhattam, mert vagy nem vette a szívére, vagy eleve ívben leszarta. – Nem olyan fajta embernek látszol, aki szeret szocializálódni.
- És milyen jól látszik – mosolyodott el féloldalasan, elégedetten tekintve körbe a zsúfolt utcán, szemügyre véve az ott járkáló fiatalokat, olyan fölényeskedő kisugárzással, amit öröm volt nézni. – Ennek ellenére, téged kedvellek. Azon kevesek közé tartozol, akiket megtűrök magam mellett, és szívesen töltök velük minőségi időt. Valamiért értelmesebbnek tűnsz, mint a többiek.
- Köszönöm – mondtam, majd hozzátettem. – Asszem.
- Szívesen – biccentett kimérten. – Szóval, akkor megiszunk valamit?
- Nem lehet – ráztam meg fejem végül, mindenhogyan visszautasítva szegény Jongint. – Elígérkeztem Chanyeolnak.
- Ő a barátod, ugye? – kérdezte, miközben próbált visszaemlékezni az élettársam nevére, amit még napokkal előtte említettem neki.
- Igen.
- Akkor mindent értek – mosolyodott el, majd vállon veregetve, kezdett hátrálni tőlem. – Érezzétek jól magatokat! A kávézást meg bepótoljuk egy másik alkalommal! – kacsintott hamiskásan.
- Mindenképpen – indultam el én is magam útján, még mosolyogva intve egyet a fiúnak, aki viszonylag hamar tűnt el a nyüzsgő fiatalok tömegében.
 Különösen jó hangulatban voltam aznap délután, úgy éreztem, semmi sem ronthatja el a napomat. És ilyenkor derül ki, hogy az élet – vagy a sors, nem tudom – tartogat még olyan meglepetéseket, amiktől szívem szerint egyesével tépdesném ki minden hajszálamat, majd egy baltával lerohannám Lengyelországot.
 Elmentem a megbeszélt helyünkre Yeollal, ami nem messze esett a sulijától, de csodák csodájára, egyetlen Yodám, nem tolta oda a formás fenekét. Gyakran késett, így nem kerítettem neki különösebben nagy feneket, egy negyed órát el szoktam neki nézni. De amikor már vagy egy órája ott dekkoltam, megfordult a fejemben, hogy fel kellene hívni, nem murdált-e meg útközben.
 Elő is kaptam a telefonomat, amin, meglepő módon, már várt rám vagy egy tucat sms, és mind Chanyeoltól. Ez a tény azért volt furcsa, mert ingyen hívhattuk egymást, nem szoktunk sms-re költeni, csak ha valami kurva nagy baj volt. Aznap pedig tényleg érkezett tőle durván tizenöt üzenet. És az összesnek ugyanaz volt a tárgya: „Gyere haza, de azonnal!”.
 Mondanom sem kell, hogy otthagyva csapot-papot, lóhalálában rohantam a közös lakásunkra, mint akit üldöznek. Hajam a homlokomnak tapadt, a szél körülbelül három legyet és egy szöcskét fújt az orromba, de szartam le, csak futottam tovább. A végére meg kellett állnom a lépcsőházban, hogy kicsit kifújjam magam, mert már az oldalam is úgy szúrt, mint a kurvaélet.
 Benyitottam a lakásba, de csak egy az asztalnál ülő Park Chanyeolt találtam, aki türelmesen hallgatta, s tűrte a szomszéd szobából tisztán hallható veszekedést. A két férfihang olyan élesen és kegyetlenül szólt egymáshoz, hogy az már nekem okozott fizikai fájdalmat, pedig azt sem tudtam, miről volt szó. De nem tűnt rózsásnak a helyzet, már csak abból sem, hogy tisztában voltam vele, kik vitatkoztak olyan hevesen.
 Értetlenül Yeolra meredtem, aki tanácstalanul rántotta meg vállait, jelezvén, ő sem tud többet nálam.
- Mióta tart ez? – kérdeztem, két kívülről beérkező káromkodás között.
- Körülbelül egy órája – sóhajtott, miközben beletúrt selymes hajába. – Hazaugrottam a pénztárcámért, és már akkor ki akarták nyírni egymást. Sehun konkrétan három tányért tört el, és a kézfejét is mellé majdnem.
- Hogy mi?! – akadt fenn a szemem elképedve, nem akarva elhinni a hallottakat. Pedig igazak voltak; az álompár, Kim Jongdae és Oh Sehun, veszekedtek, a saját fülem hallatára, a szomszéd szoba négy fala között. Mégsem akartam igaznak nevezni mindezt.
- Totál ki vannak akadva, és fogalmam sincs, hogy min…
 Párom nem tudta folytatni mondatát, ugyanis legjobb barátom csapta ki szobájának ajtaját, meg sem várva a mögötte érkező srácot. Jongdae szemei a méregtől izzottak, mintha képes lett volna ölni, úgy meredt maga elé, szinte teljesen ignorálva bennünket.
- Mi történt? – kérdeztem kissé tapintatlanul, de a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni. Viszont a válasz… egy életre kielégített.

- Sehun elköltözik!


You May Also Like

10 megjegyzés

  1. De miért?Nem szereti Jongdaet? MIÉRT??? Hacsak nem jött közbe a volt pasija Jongdaenak !!!!!Folytasd, és jelölj be.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hidd el nekem, minden kérdésedre választ fogsz kapni, amint lesz lélekjelenlétem hozni a következő fejezetet XDD

      Törlés
  2. Sziaaa!
    Hu ha jaj neeeeeee.. Komolyan.. Miért csinálod ezt velem? A depibe viszel.. A sírba 😂😂 Miért kell ezeket kinyírnod. Légyszí essen meg rajtuk vagy legalább rajtam a szíved és hozd majd össze megint a babákat :( na de most a könyörgést hagyom későbbre..
    De ha most Suho drága bejön a képbe és kiderül hogy ő cseszerintette el akkor én itt tényleg magamra gyújtom a házat . Hu na de most csak Ennyire futotta Bocsi, de rohannom kell tanulni. Várom a következőt ^^ Puszpusz
    Lucy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ezzel szórakozom, még ha cserébe nem is hozom gyorsan a folytatást XD Még nem tudom, hogy pontosan mit is akarok, de hidd el, idővel majd eldöntöm ;)
      Hidd el nekem, a következő fejezetben (ami nem tudom, mikor érkezik majd), mindent meg fogsz tudni, és reményeim szerint elégedett leszel a válasszal ;) Hamarosan hozok ám folytatást, amint lesz kellő mennyiségű életerő bennem :')
      Köszönöm szépen, hogy írtál ^^
      Noel ♥

      Törlés
  3. Na szép vagy!
    Itt fanolok a chenhunra erre te elbaszod? Nem leszunk joba asszony!
    Nem akarom, nem, Noel kerlek! 😢!

    Baek hajja meg! Olyan hulye vagy! Es Chanyeolnak teljesen igaza van. Kellett neki pofazni!
    Mindegy. Kicsit megsiratom a chenhunt jo??
    [Bocsi, hogy igy irtam, de telorol vagyok...]
    Ezektol eltekintve meg mindig szeretlek! ❤

    Minel hamarabb legyen lelek jelenleted oke?
    [Atina]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, én mindig! :D
      Köcsög vagyok, tudom XDD Hidd el, fogsz te még ennél is jobban utálni XDD Meghallgatom az imákat, csak éppen nem feltétlenül érdekelnek XD

      Baek nagyon hülye, de szerintem ezzel nem mondtam semmilyen újdonságot XDD Később még nagyobb idióta lesz ;) ((Mondom én, hogy meg fogsz utálni XD))
      Sirasd nyugodtan :D
      Én is szeretlek ♥

      Köszönöm, hogy írtál nekem ^^ Hamarosan hozok folytatást ^^
      Noel ♥

      Törlés
  4. Szia^^
    Vegre uj fejezet,mar nagyon vartam,de te ezt elrontotad,miert Chenhun?Min vesztek ossze? Igaz,hogy nem vagyok Chenhun fan,de nagyon cukik lehetnek egyutt,biztos vagyok benne,hogy cukik^^ Remelem,hogy ki bekulnek majd.
    Chanyeol meg.....hat cuki bogyo,ahogy kepest,hogy milyen paraszt volt,bar keves szerepet kapot.Nem banam ha ilyen cuki lesz a kesobbiekben is^^
    Varom a folytatast,koszonom hogy olvashatam<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igen, van új fejezet, de már ideje lenne hoznom a következőt :D Gonosz vagyok, szeretem kavarni a szart XD A következő fejezetben majd választ fogsz kapni a veszekedés miértjére, és természetesen jönnek a részletek, és majd folyik tovább a cselekmény :D (Amint eljutok oda, hogy megírjam XDD)
      Lesz neki még több szerepe, nem kell aggódni Yeol miatt. És szeretném majd a seggfej személyiségét is visszahozni ^^
      Köszi, hogy írtál, nemsokára hozok folytatást ^^
      Noel ♥

      Törlés
  5. Ah eddig annyiraaa jó *-* Komolyan agyrákot kaptam ettől az egésztől, függő vagyok, totálisan. Minden nap megnézem van-e új rész! De most csak türelmesen várok. Hajrááá ❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, nagyon örülök, hogy tetszik! ^^ Nyugalom, már elkezdtem írni a 3. fejezetet, csak az iskolai hajtás miatt nehezen haladok vele, de igyekszem még ezen a héten posztolni ^^ Szóval már nem kell olyan sokat várni ;)

      Törlés