Üzemeltető: Blogger.

Love of Shame (BaekYeol, ChenHun) || 3. fejezet

by - 17:12



3.


- Hogy érted, hogy elköltözik?! – tette fel a nagy kérdést, helyettem Chanyeol, ugyanis a ténytől, hogy meg kell válnunk a lakótársként és barátként is egyaránt szeretett pöszétől, kibaszottul lesokkolt.
- Úgy, hogy összeszedi a cuccait, és összebútorozik valaki mással! – felelt paprikásan egykori osztálytársam, olyan szemekkel meredve Yeolra, mintha bármelyik percben képes lenne megölni őt.
- Valaki mással? – hallotta ki a lényegtelen szösszenetet a colos, kíváncsian meredve a fiúra. – Ez mit jelentsen?
- Honnan a faszomból tudjam?! Lehet egyedül lakik majd, lehet beköltözik egy kibaszott gruppenbe, fogalmam sincs! És őszintén szólva, kurvára nem érdekel, hova fogja ezek után tolni a pösze seggét! Csak tőlem tartsa távol magát! – morgott orra alatt Jongdae, aki egyenesen tajtékzott a dühtől. Nem is nagyon bírt sokáig egyhelyben maradni, alig a kisebb kirohanása után, szó szerint kisprintelt a bejárati ajtón, bármiféle elköszönés nélkül.
 Totál értetlenül álltam a közös lakásunk közepén, egyik szememet az ajtón, másikat pedig Chanyeolon tartva. Egyikünk sem volt tisztában azzal, ezek után mi lesz, elvégre négyesben szerettük volna leélni az egyetemi éveket, erre tessék… mindennek vége szakadt, és miért? Na, ez egy baromi jó kérdés volt.
 Nem sokkal később, Sehun totyogott ki Jongdaevel való közös szobájukból, egy kisebb bőröndöt húzva maga után, elkomorult képpel állva meg előttünk. Esküszöm, majdnem elbőgtem magam, ahogy a sebes kézfejét megpillantottam, melyet hamar zsebre is vágott, nagyobb sóhajt engedve ki ajkai közül. Előszedte kulcscsomóját, majd a sok kis fémtárgy közül, leszedett egyet, amit óvatosan a tiszta asztallapra helyezett.
- Asszem, ennyi volt – rántotta meg vállait szomorúan, a lakáskulcsot kicsit közelebb lökve Chanyeol magányosan pihenő tenyeréhez. Párom idegességében felpattant székéről, megragadva az eszközt, visszanyomva azt Sehun ujjai közé.
- Ne mondj már ekkora faszságokat! – rázta fejét, mintha kérlelné a fiút, hogy maradjon. A szőke srác ajkaira lágy mosoly kúszott, a lehető legmegnyugtatóbb fajta, amit az ember csak el tud képzelni. Óvatosan megérintette párom selymes bőrét, kedvesen simítva rajta néhányat, miközben visszautasította az egykoron hozzá tartozó tárgyat.
- Van, amivel már nem tudok mit kezdeni – mosolygott, folyamatosan szélesre húzta ajkait, de úgy, hogy attól egyenesen szivaccsá vált a szívem minden egyes apró része. Ahogy az a kedves arc, azok az aranyos, gyermeki vonások még egy ilyen eset után is nyugodtak bírtak maradni, egyszerűen kiakasztott.
- Mi történt köztetek? – szaladt ki az indiszkrét kérdés ajkaim közül, ami látszólag meghökkentette a pösze fiatalabbat, de egyenesen felháborította élettársamat. – Mi lett a tökéletes kapcsolatotokkal?
- Baekhyun – billentette kissé oldalra fejét a szőke, értetlen, egyben sajnálkozó tekintettel meredve rám, akár egy szánalomra méltó, összetört gyerekre.
- Hogy lehet az, hogy alig egy hónapja még nyaltátok egymást a szemem előtt, most meg Dae legszívesebben megölne! – gesztikuláltam s hadartam gyorsan, alig kaptam levegőt a saját nyelvem pörgésétől, de egyszerűen képtelen voltam leállni. Hinni sem akartam a történteknek…
- Baekhyun, figyelj rám egy kicsit! – lépett elém hirtelen, két vállamnál fogva ragadva meg, kényszerítve a szemkontaktusra. – Vége van! Fogd fel, hogy vége van!
- De miért? Mit műveltetek?
- Majd egyszer elmondom – került ismét halvány mosoly ajkára, gyönyörű látványt festve elém. – Ígérem elmesélem, ha már nem szégyellem magam miatta…
- Szégyelled…? – értetlenkedtem, összegubancolódott gondolatokkal figyelve, ahogy a fiatalabb ellépett tőlem, majd az összes cuccát fogta, s eltűnt az életünkből. –… magad?
 Csak úgy kisétált azon az ajtón, milliónyi kérdést hagyva maga után. Miért? Mikor? Hogyan? Annyi mindent szerettem volna kérdezni, de az egyetlen dolog, ami háromszázas betűméretben lebegett szemem előtt, mindössze ez volt; Miért érintett meg ennyire a szakításuk?
 Lassan a colosra emeltem tekintetemet, aki legalább annyira le volt fagyva, mint szerény személyem. Csupán meredtem rá, mintha kísértetet láttam volna, egy nem létező szellemet, egy sosem megismételhető csodát… és rettegni kezdtem.
 Kirázott a hideg, köpni-nyelni nem tudtam, azt hittem, bármelyik percben ki tudtam volna rohanni a világból, bőgve szabadulva meg a halandó élet terheitől… Nem tudtam, hirtelen mi ütött belém, csupán megmagyarázhatatlan ellenkezést kezdtem érezni magamban, amire semmilyen épeszű magyarázatot nem találtam.
 Chanyeol karjai közé vetettem testem, el sem akarva engedni a magas férfit, akiért az utóbbi években, különös rajongást kezdtem táplálni. Bújtam hozzá, mint elveszett gyerek édesanyjához, szavak nélkül kérve arra, hogy ne hagyjon elmenni.
 Nem tudom mitől ijedtem meg. Pedig sejthettem volna…

 Néhány nappal később, némileg sikerült összeszednem magam. Eh, szánalmas mi? A legjobb barátaim szakítottak, és nekem kell sírva a kanapén ülnöm, fagyit zabálva nézni a Bridget Jones-t… Mit nekünk érvagdosós kamaszlányok, amikor itt van Byun Baekhyun? Gratulálni kellene a szüleimnek, hogy összehoztak egy érzelmi nyomorék, buzigyereket. Mondjuk szegényeknek voltak más gondjaik is, főleg azután, hogy kiderült, meleg vagyok. Na, arról is tudnék ám sokat mesélni, de szerencsémre azok az idők elmúltak, szóval nem kellett a szüleimen rágódnom. Ők sem rágódtak rajtam.
 Kissé lecsillapodtak a kedélyek, miután Sehun elment, és Jongdae is megtalálta az elgurult gyógyszereit. Oké, ez köcsög volt, de tényleg úgy viselkedett előtte, mint egy hisztis kamaszlány, aki éjjel-nappal ezerrel menstruált. Nem igazán tudtam hova tenni a viselkedését, de pár nap leforgása alatt, ismételten úgy beszélt, nevetett és tette a dolgát, mintha előtte semmi sem történt volna. Úgy élt tovább, mintha Sehun sosem lett volna az élete része.
 Nem néztem jó szemmel, hogy egy több évet megélt kapcsolatot ennyire könnyedén dobott a felejtés kukájába, de nem rohanhattam le, hogy mégis mi a faszt képzel magáról. Mondjuk de, lerohanhattam. És kurvára le is rohantam.
 Egyik nap, amikor előbb értem haza az egyetemről, és ő éppen nem máshol hol, hanem a nappaliban, alkalmam nyílt rákérdezni a dolgokra.
- Szóval – ültem le mellé, nem akarva nagyon kertelni –, mi volt pontosan Sehunnal?
- Baekhyun! – csukta össze a kezében tartott könyvét, szemeit látványosan megforgatva, fejét hátravetve.
- Ja, nem tartozik rám, de azért mégis, mert rohadtul én mutattalak be titeket egymásnak, és rohadtul láttam, hogy egymásba voltatok feledkezve minden lehetséges percben, amit együtt töltöttetek. Épp ezért érdekel, mi a fasz történt?
- Bonyolultabb ez, mint ahogy hiszed – sóhajtott nagyobbat, készülve elmenekülni a kanapéról.
- Akkor meséld el, elvégre mégis a legjobb barátod vagyok, vagy nem?
- De igen… – túrt bele hajába kelletlenül.
- Hallgatlak! – tártam szét karomat, majd keresztbe fontam azt, hátradőlve a kényelmes szófán, várva a hosszas elbeszélésre. Tudtam, hogy Jongdae számára nem volt kellemes ez a helyzet, és igazából nekem sem, mert nem szerettem faggatni őt, de erről muszáj volt tudnom. Kötelességemnek éreztem, hogy tisztában legyek az igazsággal. Fogalmam sincs, miért vágytam annyira erre… de vágytam rá.
- Amikor összeköltöztünk – kezdett bele nagy nehezen –, minden remekül ment, legalábbis sokáig ezt hittem. De Sehun is egyetemre került, új emberek közé, új közösségbe, és én is, ez pedig rendesen elválasztott minket, majdnem minden szempontból. Teljesen szétszakadtak az életeink, nem ütköztek egymással, lassan már semmi közünk nem volt a másikhoz. És ezt mindketten tudtuk.
- Akkor miért hisztiztetek ilyen látványosan? – értetlenkedtem. Sem Sehun, sem legjobb barátom nem tűnt egy hisztérikának, akik szerették a nagy balhékat, és mind a ketten kellően intelligensek voltak ahhoz, hogy egy szakítást nyugodtan tudjanak kezelni. Ehhez képest…
- Mert félreléptem…
- Hogy mi?! – kerekedett négyszeresére szemem, és szívem szerint majdnem lekevertem volna egyet a fiúnak. – Kivel?
- JoonMyunnal.
- Joon… – hitetlenkedtem, és sanszos volt, hogy faszán kaptam valami epilepsziás rohamot. – De miért?!
- Tudod, miután mondtad, hogy találkoztál vele – tördelte ujjait –, nem bírtam magammal. Látni akartam, mivel Sehunnal eleve nem voltunk már olyan viszonyban, nekem meg szükségem volt valakire…
- De pont JoonMyunra? Anno nem ugyanezért szakítottatok ti is?
- Jobban belegondolva, igen – vonta meg vállait, olyan közönnyel, ami egyszerre volt rém ártatlan, és pokolian irritáló. – De tudod, újralátni az exedet, akiért régen rajongtál, eszedbe juttatja a szép időket, a csókokat, az első randit, mindent. Egy elvesztett szerelem megtalálása, régi érzéseket ébreszthet fel benned, amik talán még ma is élnek. És talán erősebbek, mint a mostaniak.
- Szóval ez történt?
- Nem csak ez – rázta meg fejét. – Sőt, az sem biztos, hogy ez történt. Csak úgy érzem, jelenleg jobb JoonMyunnal, mint Sehunnal.
- Ezt nehéz elhinnem – sóhajtottam hatalmasat, lassan felállva a kanapéról. – De asszem, ez a te életedet, te tudod a legjobban, mire van éppen szükséged – feleltem diplomatikusan, megpróbálva elvonatkoztatni, hogy Sehunt sokkal jobban kedvelem, mint JoonMyunt. – Én viszont megyek, mivel Jonginnal találkozom, szóval… – túrtam bele hajamba, ahogy felkaptam az egyik fotelbe hajított kabátomat, készülve elmenekülni abból a lakásból.
- Baekhyun! – szólt utánam barátom, mire megfordultam, kíváncsian pillantva a volt osztálytársra.
- Igen?
- Veletek minden rendben? – kérdezte, őszintének tűnő aggodalommal szemében.
- Miért, úgy fest, mintha nem lenne minden rendben? – szóltam vissza poénkodva, mivel szent meggyőződésem volt, hogy Chanyeollal maguk voltunk a megtestesült tökéletes páros.
- Igen.
 Válasza rendesen lesokkolt; általában nem szoktam mások véleményére adni, mert hát, minek az, de Jongdae velünk élt, látott minket minden áldott nap, és úgy hitte, valami nem volt oké. Tudni akartam, miért következtetett erre.
- Tényleg? – ráncoltam szemöldökömet. – Miért?
- Nem tudom – rántott vállat. – Csak mintha nem is ti lennétek. Régen teljesen máshogy néztetek egymásra, ma meg kicsit erőltetettnek tűnik a dolog.
- Hogy lehet egy kapcsolat erőltetett?
- Pontosan úgy, mint minden más. Csak azért, mert ebben ketten vagytok, még nem lesz atomfizika – mosolygott óvatosan, majd ismételten kinyitotta az eddig kezében tartott könyvét, s belemerült annak tartalmába. Én meg ott maradtam, egy igen nagy kérdőjellel a fejemben.
 Ahogy haladtam a kávézó felé, amiben Jonginnal készültem találkozni, ezerrel Jongdae szavain rágódtam, de úgy, mint még soha semmin. Hogy érthette, hogy nem lesz atomfizika? Mi köze van a fizikának hozzánk? Világ életemben utáltam ezt a tantárgyat, de meglepő módon, Yeol megszerette, amikor anno vette a fáradtságot, és tanulni kezdett. Kiderült, hogy remek érzéke volt ehhez, és a kosaras karrierje helyett, fizikával kapcsolatban tanult tovább az egyetemen. Ennek ellenére is gyűlöltem a tantárgyat.
 Mikor beérkeztem a kellemes melegséget nyújtó helyiségbe, Jongin még nem volt ott. Helyet foglaltam valahol, s miután rendeltem egy kávét, folytattam rendkívül hasznos elfoglaltságomat, és tovább agyaltam a mai beszélgetésemen legjobb barátommal. Nem utalt semmi jóra, hogy ennyire érdekelt, miért nem látott minket Yeollal tökéletesnek. Hozzá voltam szokva, hogy mi ketten együtt vagyunk egyek és hibátlanok…
 Amikor anno, a gimiben összejöttünk, összehoztuk a két iskolát is, fogalmam sincs, pontosan mivel. Talán úgy hitték, ha két totálisan különböző srác egymásba tudott szeretni, akkor ők is ki tudnak jönni. És valóban, mióta elballagtunk, azóta is tart a nagy szeretet meg a békesség, a kérdés már csak az, hogy kettőnk között is megmaradhat-e ez az állapot.
- Baekhyun, minden oké? – dobta le magát elém Jongin, megszokott közönnyel vizslatva arcomat, mégis talán kissé aggódva szólva hozzám.
- Hát nem éppen – vakartam meg tarkómat, őszintén nézve a fiúra. Jongin olyan típusú ember volt, akinek könnyedén elmondtam a gondjaimat, bármiféle kertelés nélkül. Fogalmam sem volt, miért éreztem annyira közel magamhoz őt, de így volt, és rendkívül rövid idő alatt a barátomnak nevezhettem. És csak remélni tudtam, hogy ő is annak tartott engem. – A legjobb barátaim, nem olyan régen szakítottak, és olyan idióta ok miatt, amin egyszerűen nem bírom túltenni magam.
- Ők szakítottak, nem te és a barátod – mondta közömbösen, kissé talán gúnyosan is. – Remélem ezzel tisztában vagy.
- Igen Jongin, ennyire nyomorék még nem vagyok – bólintottam nagyobbat, a beszélgetéshez illő mosolyt villantva. – Csak tudod, ők tényleg álompár voltak, éveken keresztül…
- És azon agyalsz, hogy ha nekik nem sikerült, akkor már senki másnak sem fog? – találta ki minden egyes klisés gondolatomat egy másodperc alatt, csupán egy gúnyos hangnembe csomagolva, ami személyes rekordnak számított a kapcsolatunkban. Jongin néha rohadt ijesztő tudott lenni, és ezt soha nem is tagadta.
- Rémisztő vagy.
- Hozzá kell szokni – vonta meg vállát, kissé előrébb hajolva. – De miért aggaszt ez ennyire? Mi olyan volt bennük, amitől tökéletesnek láttad őket?
- Megint játszod a pszichológust? – húztam fel szemöldökömet.
- Ha már pszichológiát tanulok – tárta szét kissé kezét, majd tovább fixírozta testemet. – Hogy jöttek össze?
- Bemutattam őket egymásnak még gimiben – válaszoltam egyszerűen. – Átmentem egy fél évre tanulni a testvériskolánkba, ahol megismertem Sehunt, aztán összeakadtak valahogy a legjobb barátommal, Jongdae-vel. Egészen múlt hétig együtt voltak…
- Sehun és Jongdae? – ráncolta homlokát, kegyetlenül szakítva félbe mondatomat, úgy, mintha eddig nem is igazán figyelt volna rám. – Miért olyan ismerős nekem ez a két név?
- Talán mert titkon autista vagy, és minden személyt megjegyzel, akit csak a facebook valaha eléd tolt – adtam egy lehetőséget, de Jongin lekezelő tekintetéből ítélve, nem rajongott az ötletért.
- Milyen Sehun? – ugrotta át, szerintem egészen jó beszólásomat.
- Oh Sehun.
- Ja! – csillant fel egy pillanatra szeme, de csak úgy, ahogy Kim Jonginnak felcsillanthatott. – Őt ismerem.
- Honnan? – kerekedett el a szemem, mert nem akartam elhinni, hogy a kicsi Oh Sehun akkora szociális életet élne, hogy egy totális embergyűlölő személy, mint drága Kim Jongin, ismerje a nevét, vagy magát a lényét is.
- Együtt jár az unokatestvéremmel.
- Mármint, együtt járt – hangsúlyoztam ki az utolsó szót, reménykedve abban, hogy a velem szemben ülő nyelve csupán megbotlott.
- Nem, Baekhyun, még mindig együtt járnak – nyomatékosította minden egyes szavát, egyre előrébb dőlve székében. – Azért az igeidőkkel még tisztában vagyok, bármennyire is szeretnéd, hogy ne legyek.
- Hát, jelen pillanatban kurvára örülnék, ha tévednél – hőköltem hátra, és kezdtem érezni, a második epilepsziás roham születését is. – Hogy érted, hogy együtt jár az unokatestvéreddel?
- Baek, nem beszélek kódokban, akármennyire is lenne menő – forgatta meg szemeit. – Sehun valószínűleg előszeretettel nyögdécsel a rokonom alatt esténként…
- Ne folytasd! – kértem rögtön, mert sajnos a vizuális típusok táborát erősítettem. – Ki az unokatestvéred?
- Yifannak hívják – rántott vállat, ahogy belekortyolt az én kávémba. – Az egyetemen ismerkedtek meg, még régebben.
- Basszafasz, és tényleg!
- Epések a káromkodásaid, mondták már? – vágott egy újabb pofát, miközben én még emésztgettem a tényeket és közben realizáltam, hogy Jongdae és Sehun, konkrétan megcsalták egymást, de úgy, mint a kurvaélet.
- Nekem mennem kell! – pattantam fel helyemről, ellenállhatatlan kényszert érezve arra, hogy elmeneküljek onnan, hazarohanva Chanyeol karjai közé, elsírva neki minden bánatomat. Ez már azért is érdekesnek ígérkezett, mert igazából, semmilyen problémám nem volt. Akkor még…
 Jongin szeretett volna utánam jönni, vagy még hozzám vágni legalább egy elbúcsúzást, de a lábaim olyan sebesen kapkodták magukat, hogy az egyedüli kávém kifizetése is barátomra maradt. Majd megadom – gondoltam, aztán rohantam tovább, hogy minél előbb hazakerülhessek. Különös oknál fogva, rossz előérzetem támadt, magam sem tudom mitől, elvégre csupán Dae és Sehun szakításának részleteire derült fény, amitől nem kellett volna idegesnek lennem.
 Amióta egyetemre kerültem, egyszerűen nem igazodtam ki saját magamon; mintha bedobtak volna egy veszélyekkel teli, kiszámíthatatlan labirintusba, milliónyi vadállattal, hallucinogénekkel, meg egyéb más tudatmódosító szerekkel megmérgezve. Nem értettem, miért éreztem sokszor oktalan fájdalmat, hiányérzetet, és ötletem sem volt, miért viseltek meg annyira bizonyos dolgok… jelen esetben Sehunék szakítása.
 Kivágtam konkrétan a bejárati ajtót, ami mögött szerelmem ücsörgött halál nyugodtan, éppen telefonját nyomkodva. Láttam, ahogy a dohányzóasztalra helyezte mobilját, két üres kávéscsésze közé, miközben lassan felállt, s lihegő lényem elé sétált.
- Minden oké veled? – kérdezte hidegen, rezzenéstelen arccal.
- Te tudtad, hogy Sehun megcsalta Jongdae-t, és viszont? – vágtam rögvest a közepébe, levegőt kapkodva, nagyra kerekedett, számon kérő szemekkel meredve a magasabbra, mintha éppen mi készülnénk szakítani.
- Igen, Hunnie pont az előbb volt itt – sóhajtott kisebbet, alig láthatóan a mögötte pihenő csészékre sandítva. – Beszélgettünk kicsit.
- És te nem vagy totálisan kibukva?!
- Miért lennék? – ráncolta homlokát, különös grimaszt vágva. – Lássuk be, eléggé nevetséges és abszurd egy helyzet, de megesett. Asszem erről nincs mit beszélnünk – mondta flegmán, majd sarkon fordult, és a nappaliba vonult, tudomást sem véve az én álláspontomról.
- Szerintem viszont igenis beszélnünk kellene róla! – kiáltottam utána, miközben nagy léptekkel felé tartottam.
- Minek? – tárta szét karjait hitetlenkedve, olyan kisugárzással gyönyörű teste körül, amit már évek óta nem tapasztaltam. Egy régi aura, egy nosztalgikus, ám korántsem kellemes érzés járta körül elmémet, próbálva összerakni a kirakós eltűnt darabjait, melyek magyarázatot adtak Yeol furcsa hangulatára. – Nem mi szakítottunk, Baek, hanem ők! Kurva jó lenne, ha ezt végre felfognád! – Hangja éles volt, barátságtalan és végtelenül sértő.
- Neked mi a fasz bajod van?
- Hogy nekem mi a fasz bajom van? – mutatott magára haragosan, már felemelve mély orgánumát, ijesztően meredve szemeimbe, mintha bármelyik percben képes lenne megütni valakit. Elsősorban engem. – Te pörögsz olyan dolgokon, amikhez semmi közöd nincsen!
- Már megbocsáss, de a legjobb barátaink szakítottak! – hajoltam bele idegesen arcába, nyomatékosítva szavaimat. – Ez tartozik egy kicsit ránk is!
- Igen, de jó lenne, ha a saját életeddel foglalkoznál inkább, nem Dae és Sehun kapcsolatával! – ordított, lassan úgy, hogy a feje is belevörösödött. – Baszki, szakítottak! Tudom, hogy ez picsa szar és olyan neked, mintha két kibaszott tökéletes idol ment volna szét, akiket eddig bálványoztál, de tedd túl magad ezen! Annyi közünk van ehhez, hogy tudomásul vettük a tényt, és te meghallgattad Jongdae álláspontját, én meg a pöszéjét. De ezt leszámítva, kurva boldog lennék, ha mondjuk a saját párkapcsolatoddal lennél ennyire elfoglalva!
- Ezzel arra akarsz utalni, hogy elhanyagollak? – vágtam egy pofát, aminek látványát párom nem igazán tudta feldolgozni.
- Nem, baszd meg, ezzel arra akartam utalni, hogy picsára örülök neki, hogy szarsz ránk, és folyton-folyvást csak Sehunékról tudsz beszélni. Esküszöm, mintha a saját életednek nem is te lennél a főszereplője, hanem az a két szerencsétlen! Mintha az ő kapcsolatukban élnél, nem a miénkben!
- Baromságokat beszélsz! – ráztam fejemet hitetlenül, nem akarva átgondolni, vagy szimplán csak meghallani Chanyeol véleményét, olyannyira ellenkezett az enyémmel. – Veled élek, vagy nem? Minden szabad percemet veled töltöm, együtt alszunk, együtt kelünk, baszki, mindent együtt csinálunk! Mi a frászt akarsz még? Ígérjem oda magam egész hátralévő életemre?
- Nem érted a lényeget, Baek – sóhajtott hatalmasat, sötét fürtjei közé túrva. – Nem az a bajom, hogy nem töltesz el velem elég időt, hanem az, hogy amióta egyetemre jársz, lélekben kurvára nem vagy itt!
- Hát hol vagyok, ha nem itt? – tettem fel a költői kérdést, mert személy szerint, én úgy láttam, pontosan ugyanúgy jelen voltam testileg és lelkileg is, mint eddig.
- A pöcsöm se tudja, miket művelsz házon kívül – morgott nagyobbat, felhúzva orrának jobb oldalát, olyan provokatív arckifejezést varázsolva ezzel magának, mint az első találkozásunkkor, még gimiben. – Most is, például hol az anyám tökébe voltál? Mert, hogy nem velem, az is ezer százalék.
- Mégis mikor lettél egy ekkora féltékeny barom?
- Én vagyok a féltékeny barom?! – bökött mellkasára hitetlenül, cinikusan röhögve ki. – Mondhatom kurva szép!
- Minek nevezzelek, ha úgy viselkedsz, mint egy hisztis csaj, aki félti a pasiját?
- Pasiját, mi? – nevetett ki ismét, ugyanazzal a hanglejtéssel. – A mostani viselkedéseddel inkább érzem azt, hogy egy pletykás vénasszonnyal járok, mint egy felnőtt férfival.
- Menj az anyád picsájába! – küldtem el melegebb éghajlatokra, szinte reflexből. – Már Jonginnal sem mehetek el meginni egy csésze kávét…?
- Milyen Jongin? – ráncolta homlokát, kissé talán rémülten meresztve rám hatalmas szemeket.
- Kim Jongin, akit az egyetemen ismertem meg – forgattam meg szemeimet, mintha előtte már nem említettem volna vagy ötmilliószor. Említettem amúgy?
- Mi a fasz közöd van az exemhez?!

 Hogy a mi…?


You May Also Like

12 megjegyzés

  1. Kyaaaaaa 😍😍😍😍 Annyira izgalmas, ez a ChanBaek veszekedés a végén nagyot vágott, én Channie mellé állok, *-*. Várom a folytatást szíveeem *-*❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, örülök, hogy elnyerte a tetszésedet :D Mostanában szeretek veszekedésekről írni, szóval ez is könnyen jött :D Igen, Channie kiakadása jogos volt, de hogy itt még mig lesznek később.... ;)
      Köszi, hogy írtál, hamarosan hozok folytatást ;)
      Noel ♥

      Törlés
  2. Hahó!
    O.o Ez... MI???? Mi az isten fasza ez? (Ahhoz képest, hogy mélyen vallásos vagyok ... Hm) Neeee.. Végig miközben olvastam másodpercenként történt az, hogy lejjebb siklott a szemem egy pár sorral... Főleg ott volt marha fasza, amikor lejjebb siklott a szemem arra, hogy: - Együtt jár az unokatestvéremmel.
    - Mármint, együtt járt
    ... Először, ez a: MII??? Utána: Huh akkor megnyugodtam.. Két sorral lejjebb.. NEM ... Még mindig járnak... Oh hogy az a XD De most annyira depis vagyok.. Miért veszekednek? Ne veszekedjenek! .. Mondjuk, ha meg nem veszekednének akkor meg az lenne a bajom, szóval ne vegyél komolyan. Az érzelmi kitöréseimnek csupán azaz oka, hogy túl jól írsz :DD
    Úgyhogy kb. mindent elmondtam. Hát abban már nem vagyok biztos, hogy értelmesen.... :D Várom a kövit
    Lucy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hali! :D
      Szerintem mostanában gyakran lesz ilyen érzésed a ficijeimmel kapcsolatban, de nem baj, elvégre azért vagyok, hogy kiakasszak minden egyes olvasót :D
      Na, ezt az érzést megértem, épp ezért igyekszem sosem előre olvasni, mert akkor biztos, hogy vagy megőrülök, vagy totál összezavarodom XD
      Jaj, már várom, hogy írhassam a folytatást, mert olyanokat találtam ki, hogy huhú, ki fogtok majd nyírni miatta ;) De addig is üljél tűkön, mert sajnos nem fogom tudni annyira gyorsan hozni a következő fejezetet XDD De azért igyekszem ;)
      Noel ♥

      Törlés
  3. Baszki, nemár. xD Rengetegszer írtam már; imádom, ahogy írsz, imádom a stílusod, imádlak téged is, mint író, viszont most kicsit utállak. :'D Többszöri átfutás után is csak arra tudok, gondolni, hogy ilyen a világon nincs! :'D Mikor láttam, hogy van új rész - kicsit mégis elkéstem, tudom :l -, így tök boldogan leültem, hogy na, akkor olvassunk valami hangulatdoppingot is így estére, mintegy megfeledkezve az előző rész baljós hangvételéről. Erre tessék, már rögtön az elején átkozni kezdtem Sehunt, hogy menjen már a búsba, mégis hogy teheti ezt? Annyi, hogy a KrisHun láttán pöppet megenyhült a szívem...:v Teljesen megértem Baek gondolkodását, én is sokat foglalkozom néha másokkal, és ennél már csak az lesz nagyobb poén, ha ő megy szét a colossal. (Lekopogtam, nem kockáztatok T-T) Köszi, hogy olvashattam! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Baszki, demár XD Valóban gyakran írtad, és köszönöm is nagyon, mert ez tényleg igazán jólesik :3 Igen, megértem, hogy utálsz, ez az én """szakmámban""" megesik, főleg az ilyen fejezetek után :"D Hát, ilyen tényleg nincs! XD Bevallom, ha a helyedben lennék, nem igazán tudnám, melyiküket anyázzam, elvégre tényleg körülbelül egyidőben kezdték megcsalni egymást XD Jaj, hát a BaekYeol páros azért itt is alkotni fogja a drámát, bármennyire is szeretnéd, hogy ne ;) De ez majd a folytatásban kiderül ;)
      Köszönöm, hogy írtál ^^
      Noel ♥

      Törlés
  4. Szia^^
    Mi a...??Ez...ez...meg mi??? Ledobbentem,nagyon ledobbentem.
    Huh...hat...ChenHun szakitottak?? De...de...pedig olyan edesek egyutt^^ Milyen dolog az mar,hogy egymast csaljak?? Mi lesz ebbol? Koszonom,hogy olvashattam<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia ^^
      Örülök, hogy ledöbbentél, ez volt a célom ^^
      Igen, szakítottak (sajnos, de szükséges lépés volt). Igen, tényleg nagyon édesek együtt, nekem egyik kedvenc párosom ^^
      Hehehe, keverem itt a szart rendesen, de muszáj, elvégre csak ehhez értek XD Tőlem csak drámát várjatok, világmegváltó gondolatokat ne XD
      Köszönöm, hogy írtál, hamarosan hozom a folytatást! ^^
      Noel ♥

      Törlés
  5. Szia Noel! ♥ Wow...ez csodás volt...én nem is tudok mit mondani...ahogyan elképzeltem azokat az arcokat mikor megtudták Sehun és Dae szakítását...Yifan és Suho miatt...XDmeg mikor Baek a depis kislányt játszotta...behaltam XD Mikor mwgtudtam, hogy Dae újra összejött az exével XD meg a pszichológus Jongin >< Ez brutál volt*-* Yeol és Baek számomra egy tökéletes párosítás...de ha ők is számítanak XD akkor ott lesznek dolgok...meg hogy Yeol exe Jongin...egyre furább és érdekesebb ez a történet...Imádoomm!!! ❤❤❤ Nagyon várom a következő részt ♡♥♥💋💋💋 Imádlak Noel ☺☺☺
    Amiiii 😚😚

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Amanda! ^^
      Na, végre valaki poénként fogja fel a dolgot XD Jó, abban azért reménykedtem, hogy a legtöbbetek majd röhög egy jót az egészen, de arra nem számítottam, hogy sokakat tényleg aggasztani fog ez a helyzet. Na igen, itt mindenki mindenkinek a mindenkije XDDDD Majd a következő fejezetben fejtegetni fogom ezt a "Jongin Chanyeol exe" dolgot, de még nem tudom, hogy pontosan mikor >< Köszönöm szépen, hogy írtál nekem, én is imádlak! ^^ Amint tudom, hozom a folytatást ^^
      Noel ♥

      Törlés